Szeretnék írni a zenei hatásaimról.
Gitár:Andy Summers - Érzékenyen érintett érzékenysége. Nincs túl gyors keze, nagy karizmája, kevesen ismerik. Aki igen, talán csak néhány The Police témát tud feleleveníteni. Háttérbe húzódva finoman, ötletesen, nagyon-nagyon erős öntudattal és érzékenységgel muzsikál. Akár jazz, akár Fripp féle ambient furcsaság, akár újhullámos "himnuszok". Nagyon zenész. És vállalja magát, olyannak, amilyen. És ez nagyon fontos volt nekem.
Mike Oldfield - A számomra nagyon kedves kelta népzenei motívumok ízléses integrálása a rockzenével fontos volt. De a legfontosabb szintén erős egyénisége, jellegzetessége, kreativitása, azon belül az érzéke arra, hogy megtalálja "pont azt a dallamot", ami nagyon-nagyon hat. Akármilyen környezetben. Pedig neki sincs olyan gyors keze, karizmát illetően pedig szintén kissé antisztár. A világ néhány legszörnyebb és égőbb videoklippjét is neki köszönhetjük.
Steve Morse - Ő inkább kismester számomra. De tetszik, hogy imád mindenféle hangszín között váltani, minden pici hangszínrészlettel törődik, és hajlandó volt ezért rendhagyó gitárt építeni. Sőt, úgy állítja be a gitárt, ahogy az más gitárdarálók számára antibeállítás és kényelmetlen, játszhatatlan. Talán mert nála sem a sebesség a fontos -- bár kétségtelenül nincs itt hiány abban sem. Tetszik, ahogy jazz-klasszikus-rock mind fekszik neki.
Jeff Beck - Szintén csak kismester számomra. De ismét egy egyéniség, kifogyhatatlan ötletekkel. Újítás, de nem az újítás kedvéért, hanem mert ez jön belülről. Fantasztikus kifejező-lírai érzék. És ügyes kaméleon volt, minden korszak zenei kontextusával tudott valamit kezdeni.
-- folytatás következik --
