Deriváljunk gitárosokat!

Igen-igen! Végre! Valaki megtette. Mire nem jó az internet!

Vannak, akik megszámolták, hogy a legnagyobb gitárosok a leggyorsabb tisztességesen eljátszott szólóik során 1 másodpercbe hány hangot tudtak besűríteni (nem összetaknyolva, hanem tisztán). Vége a vitának, hogy ki a leggyorsabb kezű gitáros! (Lejjebb látható, hogy én mindig is sejtettem, hogy csakis Shawn Lane lehetett az.)

ÍM, AZ ADATOK!

Mondjuk érdekes, hogy valójában a hivatalos sebességtartó egy norvég srác, Marcus Paus, aki tizenévesen került be a Guiness rekordokba valami 46 pengetés per másodperccel. De senkit nem hat meg ez igazán, mert sosem volt jó gitáros, állítólag unalmasan játszott, ocsmány technikával, maszatosan, lassan meg amúgy is érzéketlenül. De sebességrekorder lett.
Gondolom azért nem ő nyer a fenti listán, mert nem elég tiszta a játéka, meg mert nincsen a valódi Guiness rekordkísérletéről archív felvétel, amit ellenőrizni lehetne.

És mit csinál most Marcus Paus? Abbahagyta a gitározást. Teljesen. Inkább zeneművészetit végzett, és klasszikus zenéket komponál, kórusműveket, zenekari darabokat.

Akkor hát Marcus Paus:
Videóriport
MP3 - megjegyzendő, hogy itt a gyors gitárt játsza Paus, a lassút (ami egész jó) azt valaki más
Mit csinál ma? - klasszikus zenét tol fel a MySpace-re

Még annyit megjegyzésül, hogy ezek a sebességértékek miről nem szólnak?
1. a zeneiségről
2. arról, hogy milyen nehéz technikát alkalmaznak a játékosok – mert egy húrt is lehetne csak úgy pengetni lefogás nélkül, azzal könnyű megdönteni a rekordot.
Shawn Lane pl. eszméletlen nehéz dolgokat játszott, ráadásul zeneileg fajsúlyos anyagokat is (lelassítod az érthetetlen szólóit, és szép lassú bebop dallamot kapsz – pont mint a madárcsicsergés)

Holdsworth vs EVH

Van nekem egy olyanom, hogy 1982-es Allan Holdsworth gitárklinika utáni dzsemmelés, ahol az akkor már nagyon-nagyon híres, de még fiatal Eddie Van Halen beszáll néhány számba pöngetni.
Allan bácsit elsősorban azért ismerjük szólózenészként, mert Van Halen példaképe volt, és ő nyomta be nagyobb kiadókhoz. (Bár én a kevésbé ismert 70-es évekbeli munkásságáért könnyebben rajongok.) Szerintem, ezek mind nagyon érdekes dolgok, hogy EVH-nak Allan volt
a példaképe...
Na most, ezen a jam-en én hallom az egyik számon, hogy Allan-ék és a dzsesszista kísérői próbálnak valami nagyon-nagyon egyszerű alapot tolni, amiben nem modulál minden második akkord.
Így aztán, csak minden harmadik :-P És hogy mi van akkor, ha van egy kiváló ösztöngitáros, mint EVH – aki mivel csak rockot tol és intuícióból atonális figurákat, semmi köze nincs a modulációhoz –, és alaposan el van veszve ilyen környezetben. Érződik, hogy ő kezdené a szólózást, aztán elbátortalanodik, visszaadja Allan-nek a szólamot, miután minden második hangja hamis. Aztán figyel, és 6-7 perc után bevállalja a szólózást, amikor már gondolom valamit megfejtett az akkordmenetből és végighallgatta Allan és Jeff Berlin (basszer) szólóit; akkorra már egészen vállalható, amit csinál, de mégis végig érezni, hogy mindent dúrra akar húzni, Allan meg fél hangokat moduláló akkordmenetet tol. EVH hallja, hogy hopp, arrébb ment az alap, ezért skála szerint feljebb húz ő is egy nagy szekundot, míg Allan kis szekundot lép, és ez EVH-nak kemény, maximum az akkord végére ér oda a figurájával...

Kéne adnom valami linket is?
http://www.mininova.org/tor/1960985
Ez itt a teljes anyag. Van benne olyan is, ahol nincs moduláció és EVH nagyon szépen helytáll. De azért Allan az UFO, ezt mindenki tudja.

***Friss információ: Hopp, bizony az történt, hogy ami nekem évek óta a vinyómon pihen, az nem ez. És nem tudom kideríteni, hogy micsoda, hol játszottak együtt a művészek, csak annyit, hogy a fájl neve: "Holdsworth and EVH at GIT playing The Things You See.mp3"
Sehol semmi utalás rá... az általam linkelt muzsikában a két utolsó számban játszik EVH Allen-nel, de az általam írt bénázásokról szó sincs (mert egy hangnemben játszik a kíséret).

Tehát erről írtam a postot: Holdsworth_and_EVH_The_Things_You_See.mp3
Azért elbizonytalanodtam, jól hallom-e én ezt az egészet...

Aszfaltvirág

Az ablakom alatt lágyan
dikicselik a járdát
gyöngéd munkáskezek.
Csak egy muskátlira
várt a pillanat
s rögvest elérkezett.
Elélvezett alant,
spriccelt szerte az aszfalton
ámuló járókelők szája lett
tele
a cserépdarabkákkal.

Aztán belibbent az úthenger.
Lépésről lépésre, kecsesen
suhant célja felé
-- tudatlan cél vala,
afféle kozmikus félálomból --
bedolgozni Őt az útba.
(Keményen kell bánni a virággal.)

Így esteledett rám a hajnal.
Letették a csákányokat;
végigsimítva vastag nyelét
Anyára gondolt a műszakvezető.
Az utolsó spangli füstje
dermedten lógott a zsaluról,
alatta galambnász. (A megszokott.)

Magamra maradtam.
Csak akkor szólt hozzám
kispiros hangján.