Aszfaltvirág

Az ablakom alatt lágyan
dikicselik a járdát
gyöngéd munkáskezek.
Csak egy muskátlira
várt a pillanat
s rögvest elérkezett.
Elélvezett alant,
spriccelt szerte az aszfalton
ámuló járókelők szája lett
tele
a cserépdarabkákkal.

Aztán belibbent az úthenger.
Lépésről lépésre, kecsesen
suhant célja felé
-- tudatlan cél vala,
afféle kozmikus félálomból --
bedolgozni Őt az útba.
(Keményen kell bánni a virággal.)

Így esteledett rám a hajnal.
Letették a csákányokat;
végigsimítva vastag nyelét
Anyára gondolt a műszakvezető.
Az utolsó spangli füstje
dermedten lógott a zsaluról,
alatta galambnász. (A megszokott.)

Magamra maradtam.
Csak akkor szólt hozzám
kispiros hangján.