Szerelem 4

Örömmel veszem tudomásul, hogy a szerelem akkor is szerelem, ha nem őrülünk meg tőle. Mi múlik el akárhány év után? Ha a dolgoknak nincs értelme, meghalunk. Ha rakunk a tűzre, akkor az égni fog, csak akkor alszik el, ha "teszünk rá". Vagy elmegyünk egymás mellett. De lehet, hogy a hibát be kell kalkulálni a mátrixba, akkor meg lehetne pont ez a szerelem, mert hát mi égne, ha por ës homou vogymuk, megkötjük a kutyát, ne csatangoljon el, ésszerű korlát, amennyire rendszereket építeni ésszerű: párhuzamos, metsző és kitérő hurkapálcikák halmazába sorolni kedvesünk: iSTEN apró rezdüléseit (a káoszpillangót gombostűvel a falra), pedig életutunk lasszó, de legalábbis kifli, tejjel-mézzel falható; hogy aztán az inzulintermelő üzemek mikor adják fel – előbb tudni kéne, hogy melyik simogatásra hallgatnak az állatok. A kutyám az ölelést is szereti.

Ha nem őrülünk meg, akkor megőrülünk? Ki hogy: csendben, ölelésben vagy rohangálva a gerincoszlop mentén fel s alá. Ezt szívesen beléd csatolom, a kifordított szájkosár kívül tartja a világ harapását, én meg akkor mosolygok, amekkorát csak akarok, hiszen ami kint az bent, meg hol fent, hol lent, hát mindenütt csodálatos, nem?

Akkor tudjuk igazán, miféle káosz az az energia, amely bátran választ hullámhosszt -- hangolódj rám -- tiéd a mikrohullám, meg a rádió, a hidraulikus vagy a titánium-szublimációs szivattyú, stirling motor, mozgás-mozgás!, majd a dobhártyámon lepihenünk pár édes szó mellé, lélegezz-lélegezz!, még élek, de már nem soká, így is meg lehet halni, hogy az időtlenség, az öregedés, kéz a kézben, ránc a ráncban, bal orrlyukon be, jobbon ki, egyik fülemen be, másikon ki, láthatóan süket vagyok már ezen a képen, de a keret nyugtató aranyzöld, jó munkát végzett a művész.

Tovább lépek, hamarosan zár a galéria, de nincs kedvem sietni...