Félemelet

Az Első emelet zenekar volt az egyik eklatáns megtestesítője gyerekkoromban az antizenének. Számomra az volt a mélypont. Még a techno előtt. Az egyetlen újhullámos hatás, amit befogadtam (nyílván szülői hatásra) a KFT volt, de ott elsősorban a humor volt a kapu.

Később, amikor nyitottam a 80-as évek zenéi iránt, megkedveltem a szintipopot is. Az Első emeletet ennek ellenére ritka ergyának tartottam. Kivéve, hogy egy-egy számot képes voltam a gitáros nagyszerű játéka miatt meghallgatni. Később tudtam csak meg, hogy a gitáros azonos a kicsit megkésve, de nagyon finoman progresszív rockot játszó Solaris együttes gitárosával, Bogdán Csabával. (Sőt, a basszusgitáros is Solaris tag volt.) De hiába, én Kikivel nem tudtam mit kezdeni sosem.

Aztán minap a youtube-on "garázdálkodva" rájöttem, hogy 1983-ban, amikor az Első emelet még nem volt ismert, még nem Kiki volt az énekes, hanem Cser Gyuri (aki aztán So-ho néven próbálkozott, link alább).
A dobos is más vonal volt (szintén a Solaris dobosa).
Nagy Feró segítgette őket még, és még nem az akkor 20 éves körüli Geszti írta nekik a szarabbnál szarabb szövegeket. Nem mintha Nagy Feró nagy szaktekintély lenne a szememben, csak azt kívánom jelezni, hogy ez még más világ volt az EE számára. Nem a mesterkélt bugyutaságé, hanem... (vagy nem úgy)

...nos, ez a korai EE valamiért Devo hangulatot áraszt magából és tök jó.

(Akinek nincs meg a Devo, azoknak zárójelesen ajánlom a Whip it szándékosan förtelmes klippjét megtekintésre:

http://www.youtube.com/watch?v=Xbt30UnzRWw

Műfajteremtők, elsőként eveztek át a punk birodalmából a még kraftwerkes hangulatú okos szintipop irányába, és az irónia és önirónia mesterei voltak. Nem lepne meg, ha a KFT tagjai Devo rajongók lettek volna...)

Tehát, milyen is volt ez a korai EE?

http://www.youtube.com/watch?v=2be4r7I8ryU
(végéről le van csípve egy remek retro szintizés -- live verzión hallható)

egy másik gyöngyszem:
http://www.youtube.com/watch?v=zlyp7Xw7Yhw&feature=related

(So-ho 84-ből:
http://www.youtube.com/watch?v=OlMNA7AZ61Q&feature=related )

aztán ez lett...
tessék, egy már kikis verzió 85-ös nem ismert, nem slágeres EE nóta,
RETTENETESEN gagyi szöveggel, úgyhogy ezt csak akkor, ha valami
uhrinbenedekesre vágysz hitelesség nélkül, Kikivel, Gesztivel

(minden stimmel a lejtmenethez)
http://www.youtube.com/watch?v=4FWEuOlyIEw&feature=related
nem mondom, hogy a kaktuszos szöveg jobb, de valami mégis

megváltozott... (kvázi a lényeg?)

hopp, mielőtt zárnám soraim,
ez egy 84-es átmenet a két stádium között, ráadásként (nem lett sláger)
http://www.youtube.com/watch?v=-vn_mkwwoqc&feature=related

Az úgy volt, azt mondtam

valahol legbelül "nem ő az".

Majd azt mondtam tétován

"most nem Ő az"

És a végére ennyi maradt

bennem: "nem én vagyok az"

Ki nem vagyok hát?

Tükör

Nagyon fontos, hogy ne csak tükrözni tudjak. Nincsen Én a világ nélkül. Ha van, akkor sincs, és ez a paradoxon most nem fontos. (Axiómák letudva.) Nincsenek statikus érzelmek, csakis a többiekkel való interakció révén kialakuló dinamikus folyamatok. De nem tükrözhetek folyton. A tükrözés a félelem jele. Befogadni és hozzátenni azt, amim van. Átereszteni vagy visszaverni vagy valakinek odaadni. Hozzá kell tenni vagy elvenni belőle. Része lenni az egyenletnek, nem csak folyamatok katalizátora.

E/1, pedig az efféle bejegyzéseket általánosságban szokás írni. De ha olvasod, gondolj arra, hogy Te írtad, már ha tetszik az ötlet.

...hogy milyen

szilánkosan üres
ahogy megpattan a sötétség
egyből elreped
az ütés nyomán
a lépteim nesze
avart mar fel
a csípős hideg
kabáttalan
magányában
a sárgafény lámpa alatt
valaki ugyanúgy
fázik
egymás béléseként

Zenei hatások

Szeretnék írni a zenei hatásaimról.

Gitár:
Andy Summers - Érzékenyen érintett érzékenysége. Nincs túl gyors keze, nagy karizmája, kevesen ismerik. Aki igen, talán csak néhány The Police témát tud feleleveníteni. Háttérbe húzódva finoman, ötletesen, nagyon-nagyon erős öntudattal és érzékenységgel muzsikál. Akár jazz, akár Fripp féle ambient furcsaság, akár újhullámos "himnuszok". Nagyon zenész. És vállalja magát, olyannak, amilyen. És ez nagyon fontos volt nekem.

Mike Oldfield - A számomra nagyon kedves kelta népzenei motívumok ízléses integrálása a rockzenével fontos volt. De a legfontosabb szintén erős egyénisége, jellegzetessége, kreativitása, azon belül az érzéke arra, hogy megtalálja "pont azt a dallamot", ami nagyon-nagyon hat. Akármilyen környezetben. Pedig neki sincs olyan gyors keze, karizmát illetően pedig szintén kissé antisztár. A világ néhány legszörnyebb és égőbb videoklippjét is neki köszönhetjük.

Steve Morse - Ő inkább kismester számomra. De tetszik, hogy imád mindenféle hangszín között váltani, minden pici hangszínrészlettel törődik, és hajlandó volt ezért rendhagyó gitárt építeni. Sőt, úgy állítja be a gitárt, ahogy az más gitárdarálók számára antibeállítás és kényelmetlen, játszhatatlan. Talán mert nála sem a sebesség a fontos -- bár kétségtelenül nincs itt hiány abban sem. Tetszik, ahogy jazz-klasszikus-rock mind fekszik neki.

Jeff Beck - Szintén csak kismester számomra. De ismét egy egyéniség, kifogyhatatlan ötletekkel. Újítás, de nem az újítás kedvéért, hanem mert ez jön belülről. Fantasztikus kifejező-lírai érzék. És ügyes kaméleon volt, minden korszak zenei kontextusával tudott valamit kezdeni.

-- folytatás következik --

A blogok nem szeretik a magányos hánykolódást.
Így hát kérdés lesz. Így:

Létrehozható olyan társadalom, aminek nem kötelező részese lenni, ami nem erőszakolja magát rá a környezetére?
(Egyetemes emberi jog-e eldönteni, hogy ki milyen társadalomnak kíván tagja lenni? Illetve NEM kíván tagja lenni?)

do you skeep english?

i like you
like you are
me likes thou
though you are
just like me
so just like me
just me

Sok séma

Gondoltam egyet, megnéztem last.fm statisztikámat kicsit jobban. Pár év zenehallgatás alatt jó 500 előadótól hallgattam legalább 10 számnyi zenét. Ahogy elnézem mások statisztikái alapján (felszínesen összevetve), ezt csak a zene iránt komolyan érdeklődő, nyitott, folyton művelődő emberek mondhatják el magukról. Ez most nem önfényezés, inkább csak érdekes ebbe belegondolni, hogy van vagy 500 előadó, akitől hallgattam annyi zenét, hogy jó eséllyel tudok róluk valamit mondani. Ez mind a fejemben van, részemmé vált. Komoly mennyiség! Eszembe jut Mérő László írása a mémekről. Ha a sakkozás lenne a hobbim, akkor jó 500 mérkőzés vagy nyitás vagy mittudoménmi lenne a zenék helyett a fejemben...

Sajnos nincs adatom arról, hogy csak a last.fm adatbázisában mennyi zenész/produkció van. De több mint 100000 letölthető zeneművük van, ami azért sejteti, hogy sok tízezer lehet a nem letölthető művészek száma... mi ahhoz képest ez az 500?

rémdomén

a vargok meglehetősen eleresztik fülük mellett az
afféle aforizmákat, mint "tegyél még egyet bele",
vagy éppen "kettő mint száz, a csődör mégis csak
honnan"
ennek megfelelően javasolnék címeket a június 7-i
előadás keretéhez, acélcsavarjaihoz, mert aki
tiplizik, korán megy le a Nap, a mérleg másik
nyelén kosárban ül a léghajó, Anubisz pedig
bungee jumpingol

ez afféle elkényelmesedett házikolbász,
kissé zsírjában felejtett zoknicsücsök,
melynek deltájába kóros vizek gyülemlenek fel,
ha a sün nem hagyja betakarni, márpedig miért
hagyná kitakarni, ha egyszer, kétszer, háromszor
a szerencse áldozata lett már?
ilyet még Nile Rodgers sem tenne, pedig ő azért
tudja, hogy merre kaparjon gubót a sósivatagban
fennkölt én, de hát az mindig palacsintát süt,
tubusában egy tartály oxitocin, a természet
latolgatja, hogy mégis, mi fán teremjen,
ádám és éva és a szűcs esete a paradicsomi éjjelen
nem akarsz róla tudni
a sátán nem volt ott, így a móka kettejükre szakadt
a számok pedig csalók
"tegyél még egyet bele"
vagy éppen
"kettő mint száz"

a csődör mégis csak honnan

Variációk egy Nietzsche gondolatra

Hit: nem akarni tudni, mi az igazság.
Igazság: nem akarni tudni, mi a hit.
Hit: nem akarni tudni
Igazság: nem akarni hinni
Hit: akarni
Igazság: nem akarni
Hit:
Igazság: nem

a 80-as évek zenéje

Kezdek szépen behatolni ebbe a mémhalmazba, vagy ha úgy tetszik, egregorba (valahogy így hívták extrapszichológián az ilyen energoinformációs rendszereket, vagy miket)... ami a 80-as évek zenéje. Az utóbb időben behatóan tanulmányoztam főleg a szintipop és a nyálasabb újhullámos bandák zenéjét (új romantikusok).

Próbálom megérteni ezeket az embereket, hogy miért csináltak ilyen zenét. Fontos volt eljutni arra a szintre, hogy megértsem, hogy ezek egyáltalán "zenét" csinálnak.

Minden korban vannak ugyanis zenének álcázott arc nélkül "elsődleges termékek", amelyek éppen csak azért zenék, mert így találtak piaci rést. Lehetnének sampon, könyv, tévé, csokimikulás vagy városi terepjáró is. Amelyeket a gazdasági rendszer önmagáért termel, és olyan formába önt, amilyenbe éppen képes.

Ilyen zene mindig is volt. A 80-as években viszont nem az újhullám és szintipop képviselte ezt, mint azt én sokáig hittem. Hanem elsősorban a nagyhajú nevenincs pop-metálegyüttesek.

Az előtte lévő korszakhoz képest volt azért egy érdekes változás. Az agymosás fejlődése kitermelte azt a generációt, ahol már nem kellett menedzsereknek és producereknek annyira
leuralni a fiatalokat ahhoz, hogy a profit szolgálatába állítsák képességeiket. A fiatalok már maguktól csinálták ezt, és hitték, hogy ez jó.

A 80-as évek szinte minden szempontból hanyatlás volt a civilizációnk számára. A 60-70-es évek gazdasági fellendülést hozott, sok-sok társadalmi, kulturális eredményt. Az emberek lelkesek voltak és ezt tükrözte a valódi zene is. Naiv kísérletezés, szintetizálás...
Aztán felébredtek. Egyre többen, fokozatosan. És más erők is, amelyek lejtőre terelték a járgányt. Vagy a szakadék fölé tolták, ahogy tetszik. Ebben a korban az újhullámosok vitték tovább a lelkesedést, újítást, kísérletezést. Csakhogy ez nem a naiv kitárulkozás kísérletezése volt már, hanem az ostoba bezárulkozásé; azoké, akik nem hajlandók észrevenni azt, hogy zuhanunk, hanem hisznek a technokráciában "dehogy zuhanunk, repülünk, csak meghúzom ezt a két csavart itt, ni, és minden jó lesz". Nehéz haragudni ezekre a fiatalokra.
Bár volt egy óriási tábor, a kemény rockzenészek, a rohamosan egyre durvuló metál szcéna, akik tudtak rájuk haragudni. Mindenkire. Megérkezett a harag zenéje. Ők nem burokban nőttek fel,
mint az előbbiek, ők a hanyatlás kárvallottjai, a munkások gyerekei, a szenvedők, akik tiltakoztak, elkeseredetten kiabáltak.
Az őrült értelmiség pedig megkezdte a zene és a világ dekonstruálását...

A 60-70-es években minden zene előre mutatott, lendületben volt. A punkkal az emberek behúzták a féket, és onnantól a újhullámon kívül mindenki azt mondta: "hátra-hátra, rükverc!"
A 80-as évek újhullám és szintipop egyetlen erénye ez a negatív tulajdonsága, hogy ebben a korban az egyetlen előre mutató irányzat volt.
És ide tartozik még az elektronikus zene is, de annak ideje a 90-es években érkezik majd el...

***

Ez a kis bejegyzés nem valami agyongondolt komoly tanulmány. Ezért hiányos, részrehajló, és jogomban áll vállvonogatva megváltoztatni a véleményem bármikor. (Persze, ha komoly esszé lenne, akkor is jogomban állna...)