Az én nacionalizmusom

"Itt tartunk. Elcsesztek 20 évet az életemből és mire?

Megnéztem, lehet Új-Zélandra disszidálni." - Írja Gemajel a portfolio.hu egyik remek cikkjének megjegyzései közt. Talán mindegy is, hogy mire.

Nem is oly' rég kis baráti körrel készültünk arra, hogy csinálunk valami amatőr filmet. A nagy brainstormingban valaki hangsúlyozta, hogy elege van abból, hogy minden kicsit is alternatívabb honi megmozdulást áthat a "nagy magyar valóság", a keserédes, depressziós magyaros mentalitás, cinizmus és pesszimizmus; az állandó nyafogás, esetleg affektálás, hiszti, elégedetlenkedés; hogy mindezzel igazából visszaprogramozzuk magunkat, erősítjük az efféle nemzeti identitást, illetve segítjük, hogy a külföldiek ilyennek skatulyázzanak be minket. Pedig a mi generációnk már nem is ilyen! Mutassuk meg, hogy milyen is!

Utólag keresédes cinizmussal vettem észere, hogy haha, az illető is mit csinál, hát nem nyafog, meg lázadozik, hogy milyen az imidzsünk?

Itt fordul a kocka. Hiszen ezen az úton az én blogbejegyzésem lesz a harmadik generációs nyafogás mintapéldánya, ahogy "magyarosan" siránkozom azon, hogy valaki siránkozik azon, hogy a magyarok folyton siránkoznak.

Természetesen, ha így lenne, bele se kezdtem volna, és ezt nagy örömmel jelentem ki.

Örömmel.

Boldogan.

Természetesen.

De nem akarom megváltani a világot nélkületek.

Legyünk együtt azok a mosolygósak, akik kocsiba ülve, biciklin, gyalogosként sem bunkók, akik nem azon nyafognak, hogy kevés vagy túl sok, akik képesek kulturáltan viselkedni egy külföldi kempingben a többi nemzet szülötteihez hasonlóan. Én képes vagyok. Hát te?

Kik csesztek el az életünkből akárhány évet? Ugye mindegy, csak mindig valaki más legyen hibás...

Ma itt, Magyarországon lehet boldognak lenni. Talán nem mindenkinek, talán van, akinek nagyon nehéz. De lehet. És ez épp elég. Érdemes próbálkozni. Nem azt mondom, hogy szivecskés pólóban ölelgessük egymást az utcákon. De lehet nyitni magunk felé, a többi magyar felé, az országunk felé, meg akármerre. Remélem, az én generációmról azt írják majd a külföldiek: a magyarok mosolygós emberek, kedvesek, ami kevés jut nekik, azt is megbecsülik, figyelmesek az idegenekkel is, kitartóak, dolgosak, büszkék magyarságukra, mégsem nacionalisták, mértékletesek és kifinomult ízlésűek. Vagy valami hasonló hülyeséget, ami ugyanúgy nem lesz igaz, mint a mostani nyafogós sztereotípia, de legalább jobban fog esni.