Szerelem 4

Örömmel veszem tudomásul, hogy a szerelem akkor is szerelem, ha nem őrülünk meg tőle. Mi múlik el akárhány év után? Ha a dolgoknak nincs értelme, meghalunk. Ha rakunk a tűzre, akkor az égni fog, csak akkor alszik el, ha "teszünk rá". Vagy elmegyünk egymás mellett. De lehet, hogy a hibát be kell kalkulálni a mátrixba, akkor meg lehetne pont ez a szerelem, mert hát mi égne, ha por ës homou vogymuk, megkötjük a kutyát, ne csatangoljon el, ésszerű korlát, amennyire rendszereket építeni ésszerű: párhuzamos, metsző és kitérő hurkapálcikák halmazába sorolni kedvesünk: iSTEN apró rezdüléseit (a káoszpillangót gombostűvel a falra), pedig életutunk lasszó, de legalábbis kifli, tejjel-mézzel falható; hogy aztán az inzulintermelő üzemek mikor adják fel – előbb tudni kéne, hogy melyik simogatásra hallgatnak az állatok. A kutyám az ölelést is szereti.

Ha nem őrülünk meg, akkor megőrülünk? Ki hogy: csendben, ölelésben vagy rohangálva a gerincoszlop mentén fel s alá. Ezt szívesen beléd csatolom, a kifordított szájkosár kívül tartja a világ harapását, én meg akkor mosolygok, amekkorát csak akarok, hiszen ami kint az bent, meg hol fent, hol lent, hát mindenütt csodálatos, nem?

Akkor tudjuk igazán, miféle káosz az az energia, amely bátran választ hullámhosszt -- hangolódj rám -- tiéd a mikrohullám, meg a rádió, a hidraulikus vagy a titánium-szublimációs szivattyú, stirling motor, mozgás-mozgás!, majd a dobhártyámon lepihenünk pár édes szó mellé, lélegezz-lélegezz!, még élek, de már nem soká, így is meg lehet halni, hogy az időtlenség, az öregedés, kéz a kézben, ránc a ráncban, bal orrlyukon be, jobbon ki, egyik fülemen be, másikon ki, láthatóan süket vagyok már ezen a képen, de a keret nyugtató aranyzöld, jó munkát végzett a művész.

Tovább lépek, hamarosan zár a galéria, de nincs kedvem sietni...

ejtés, kiejtés, leejtés, lejtés etc (cet), no meg expoler böngésző és szeleksön hangszóró

the pleasant pheasant's peasant and the pea's ant pee

Az én nacionalizmusom

"Itt tartunk. Elcsesztek 20 évet az életemből és mire?

Megnéztem, lehet Új-Zélandra disszidálni." - Írja Gemajel a portfolio.hu egyik remek cikkjének megjegyzései közt. Talán mindegy is, hogy mire.

Nem is oly' rég kis baráti körrel készültünk arra, hogy csinálunk valami amatőr filmet. A nagy brainstormingban valaki hangsúlyozta, hogy elege van abból, hogy minden kicsit is alternatívabb honi megmozdulást áthat a "nagy magyar valóság", a keserédes, depressziós magyaros mentalitás, cinizmus és pesszimizmus; az állandó nyafogás, esetleg affektálás, hiszti, elégedetlenkedés; hogy mindezzel igazából visszaprogramozzuk magunkat, erősítjük az efféle nemzeti identitást, illetve segítjük, hogy a külföldiek ilyennek skatulyázzanak be minket. Pedig a mi generációnk már nem is ilyen! Mutassuk meg, hogy milyen is!

Utólag keresédes cinizmussal vettem észere, hogy haha, az illető is mit csinál, hát nem nyafog, meg lázadozik, hogy milyen az imidzsünk?

Itt fordul a kocka. Hiszen ezen az úton az én blogbejegyzésem lesz a harmadik generációs nyafogás mintapéldánya, ahogy "magyarosan" siránkozom azon, hogy valaki siránkozik azon, hogy a magyarok folyton siránkoznak.

Természetesen, ha így lenne, bele se kezdtem volna, és ezt nagy örömmel jelentem ki.

Örömmel.

Boldogan.

Természetesen.

De nem akarom megváltani a világot nélkületek.

Legyünk együtt azok a mosolygósak, akik kocsiba ülve, biciklin, gyalogosként sem bunkók, akik nem azon nyafognak, hogy kevés vagy túl sok, akik képesek kulturáltan viselkedni egy külföldi kempingben a többi nemzet szülötteihez hasonlóan. Én képes vagyok. Hát te?

Kik csesztek el az életünkből akárhány évet? Ugye mindegy, csak mindig valaki más legyen hibás...

Ma itt, Magyarországon lehet boldognak lenni. Talán nem mindenkinek, talán van, akinek nagyon nehéz. De lehet. És ez épp elég. Érdemes próbálkozni. Nem azt mondom, hogy szivecskés pólóban ölelgessük egymást az utcákon. De lehet nyitni magunk felé, a többi magyar felé, az országunk felé, meg akármerre. Remélem, az én generációmról azt írják majd a külföldiek: a magyarok mosolygós emberek, kedvesek, ami kevés jut nekik, azt is megbecsülik, figyelmesek az idegenekkel is, kitartóak, dolgosak, büszkék magyarságukra, mégsem nacionalisták, mértékletesek és kifinomult ízlésűek. Vagy valami hasonló hülyeséget, ami ugyanúgy nem lesz igaz, mint a mostani nyafogós sztereotípia, de legalább jobban fog esni.

két pici világ közt

Bárcsak tudnám, kinek írhatnám le.

Hogy mennyire jól esik ezt a klasszikus zene és jazz játékfúziót hallgatni Claude Bolling és Jean-Pierre Rampal francia édességében.

Közben kizökkent a múlt. Nosztalgia, visszaemlékezem arra a korra, amikor még nem is éltem. Amikor a fotók papírja is sárgább volt, nem csak a lámpafény. A napsugarak délelőtt a falon.

Ma is beteg vagyok. Kelni még rossz volt, de újraültettem magam kis cserepembe, meglocsoltam friss virágföldem. A gyönyörűen piszkos reggelt ez a sárga dél követte a lábadozás édes érzésével.

Tudom, hogy beteg vagyok és fertőző. Talán h1n1. Mi más?

Le kellett mondanom két programot, ami sokat jelentett számomra. A drámakör is életem egyik picike fókusza. Nem fontos, nem magaslik ki, mégis mint a pirosszín mintás szoknyát itt finoman megcsippentve kis ráncot alkotunk. Ami örökre kedves emlék, még elfeledve is kedves, ahogy kinőnek a kacsok, indák és már egészen másfele kapaszkodnak.

Most még a karó is kérdés. Egyesülés. Válaszutak helyett sorstalanság.

Végül minden út sehová visz. Ez benne a szép. Egyhelyben nem maradhatsz, hiszen a Föld forog. De ha elindulsz, utóbb lecsúszol a semmibe. Illene megfiatalodni a végén. A hajkoronánk egyre rövidebb, így mutatjuk meg egymásnak szemérmetlenségünket. Azt hiszem, nagyon kívánjuk a szerelmet. De még csak a cserép szélét markolva tekintgetünk kifelé.

Így, a narancsszín dallamoktól pezseg a szín. Félelem és bizalom, jin és jang. Ezek násza vajon hova visz, ha csak nem ugyanoda? A betegség, a ráfázás szószerinti megtapasztalása. A hit, hogy számít nemet mondani az igenre, mert tartozom ennyivel bárkinek is, hogy nem én adom meg neki, ha úgyis megkapja mástól is? Hát miféle elvekre tanít a betegség? Hogy nem megyünk át rendőrautó mögött szabálytalanul az úttesten? Hogy nem fertőzöm meg a fejhallgatókat a boltban?

Kinek tartozom? Magamnak vagy az embertársaimnak? Vagy a múlt ködéből lepárolt eszméknek, melyektől ma reggel nem láttam a valószínű világot se, csak a pillanatban lebegett a villamos Pest és Buda, múlt és jövő, közhely és közhely közt?

Sírás

Idén jelent meg a Doves együttes Kingdom of Rust albuma. Aki nem ismerné az együttest vagy csak kíváncsi, nézze meg ezt a gyönyörű klippet:

http://www.youtube.com/watch?v=IhbK8kQW4LI

Az egyik legmélyebb klippélményem az utóbbi időben. Hátha Te is rezonálsz rá (Kedve-Solva-Só) de ha nem, szépnek akkor is szép...

Mamutérfogat

Újra előkerült egy régi zene az agyamban...
Évekkel ezelőtt csak egy számuk fogott meg, aztán sosem tudtam beleszeretni az egész albumaikba.

Igazából most is csak annak ajánlom a Mammoth Volume alábbi albumát, akit megmozgat az a kérdés, hogy mi van a stoner metál és a jethro tull között pont félúton.
Mert ez érdekes stílusházasság. A felszínen érdektelennek tűnik, de közben mégsem az...

Mammoth_volume_-_A_single_book_of_songs (2001)

Torrentezzen az Artisjus!

Olvastam valamit, amit meg kell osztanom Veletek hirtelen felindulásból.
Artisjus fikázás lesz a téma.
(Az Artisjus méltán örvend közgyűlöletnek Magyarországon a zenészek körében, akiket elvileg védenie kéne. Vádak: állampolgárok lehúzása - élősködés, szenny könnyűzenei status quo fenntartása - például, sok sebből vérző jogdíjelosztási rendszerükkel.)
Íme:

"Szerintem az üres-CD-k jogdíjainak visszaosztásánál, a torrentoldalak forgalmát kéne figyelembe venni. Akit a kutya sem tölt le, az nem kapjon üres-CD-s jogdíjat*, akit viszont sokan töltenek le, az kapjon sokat!

*Ha egyszer pont ez az üres-CD jogdíj lényege, akkor csinálják így!"
(forrás: v2peti a quart.hu-ról)

Nem ez lenne az igazságos?